Munkabaleset bejelentése e-papiron keresztül

Dátum

Gyakran visszatérő kérdés, hogy hogyan kell be. Cikkünkben kitérünk arra, hogy mi a munkabaleset, illetve mikor és hogyan kell bejelenteni, kiket kell tájékoztatni.

Baleset fogalma: az emberi szervezetet ért olyan egyszeri külső hatás, amely a sérült akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be és sérülést, mérgezést vagy más (testi, lelki) egészségkárosodást, illetőleg halált okoz.

Munkabaleset fogalma: az a baleset, amely a munkavállalót a szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától és a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől függetlenül. A munkavégzéssel összefüggésben következik be a baleset, ha a munkavállalót a foglalkozás körében végzett munkához kapcsolódó közlekedés, anyagvételezés, anyagmozgatás, tisztálkodás, szervezett üzemi étkeztetés, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás és a munkáltató által nyújtott egyéb szolgáltatás stb. igénybevétele során éri.

Nem tekinthető munkavégzéssel összefüggésben bekövetkező balesetnek (munkabalesetnek) az a baleset, amely a sérültet a lakásáról (szállásáról) a munkahelyére, illetve a munkahelyéről a lakására (szállására) menet közben éri, kivéve, ha a baleset a munkáltató saját tulajdonában álló, bérleti vagy más szerződés alapján, továbbá egyéb megállapodás alapján biztosított járművel történt.

Súlyos munkabaleset fogalma:

Súlyos az a munkabaleset, amely

a, a sérült halálát (halálos munkabaleset az a baleset is, amelynek bekövetkezésétől számított egy éven belül a sérült orvosi szakvélemény szerint a balesettel összefüggésben életét vesztette), magzata vagy újszülöttje halálát, önálló életvezetését gátló maradandó károsodását;

b, valamely érzékszerv, érzékelőképesség, illetve a reprodukciós képesség elvesztését vagy jelentős mértékű károsodását okozta;

c, orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülést, egészségkárosodást;

d, hüvelykujj vagy kéz, láb két vagy több ujja nagyobb részének elvesztését, továbbá ennél súlyosabb csonkulást okozott, illetve;

e, beszélőképesség elvesztését vagy feltűnő eltorzulást, bénulást, illetőleg elmezavart okozott.

Munkabaleset kivizsgálás

A munkáltató köteles minden munkabalesetet kivizsgálni és nyilvántartásba venni. A kivizsgálás munkabiztonsági szaktevékenységnek minősül. A munkaképtelenséggel járó munkabaleset kivizsgálásának megkezdéséről a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosát értesíteni kell. A vizsgálatban történő részvételéről az orvos dönt. Súlyos munkabaleset és fokozott expozíció esetén a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának részt kell venni a kivizsgálásban. A vizsgálatot minél részletesebben dokumentáljuk, hallgassuk meg az esetleges tanúkat.

Mikor kell a munkavédelmi hatóságnak bejelenteni a munkabaleseteket?

Azt a munkabalesetet, amely esetében a munkavállaló több mint három munkanapon át nem volt munkaképes, be kell jelenteni a területileg illetékes munkavédelmi hatóságnak. Súlyos munkabaleset esetén a bejelentést haladéktalanul meg kell tenni!

Kinek kell átadni / elküldeni a munkanap kieséssel járó munkabalesettel kapcsolatos munkabaleseti jegyzőkönyvet?

Ssz

Kinek

Hogyan

Hova

1.

sérült,

halála esetén közvetlen hozzátartozójának

Postai úton, tértivevényesen vagy személyesen (aláírással igazolva, hogy a jegyzőkönyv és a hozzá tartozó mellékletek egy példányát átvette)

Személyesen, vagy postai úton a bejelentett lakcímre

2.

baleset helyszíne szerint illetékes munkavédelmi hatóság

e-papír (https://epapir.gov.hu/)

Kormányhivatali ügyek;

…….. Járási Hivatal;

Munkaügyi és munkavédelmi feladatok

3.

a kölcsönbeadó, kirendelő munkáltatónak

postai úton (tértivevényesen)

kölcsönbeadó, kirendelő munkáltatónak

4.

társadalombiztosítási kifizetőhelynek

megyei kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró járási hivatalának (amennyiben a cég nem TB kifizető hely)

TB kifizető helynek: meghatározott kommunikációs csatornán

TB kifizetőhely

5.

hatóságnak: e-papír (https://epapir.gov.hu/)

Kormányhivatali ügyek, …. Megyei Kormányhivatal, Egészségbiztosítási Pénztári feladatok

6.

Egy példányt a munkabalesettel kapcsolatos összes dokumentumról pedig megőriz magának a munkáltató

Hogyan kell e-papíron keresztül beküldeni a munkabaleseti jegyzőkönyvet?

  1. Nyissuk meg a https://epapir.gov.hu Itt az ügyfélkapu regisztrációval tud belépni, majd megnyílik a levelező felület.
  2. Cég esetén pipálja be a „CÉGKAPUBÓL KÜLDVE SZERETNÉK E-PAPÍRT BENYÚJTANI” részt.
  3. Írja be a cég nevét, majd alább az adószámát
  4. Témacsoportnál válassza ki a: „Kormányhivatali ügyek”-et.
  5. Ügytípusnál válassza ki a „Munkaügyi, munkavédelmi feladatok”-at.
  6. Címzettnél válassza ki a baleset helyszíne szerint illetékes munkavédelmi hatóságot.
  7. A levél tárgya és a levél szövege rész pedig mindig egyéni.

Kérdése van? Keressen minket az alábbi elérhetőségeink bármelyikén és segítünk:

szikora.mernokiroda [kukac] gmail.com

Tel.: +36 20 945 3906

További
cikkek